Krónika
Még kivár az influenza
Erősen ajánlott a védőoltás a magas kockázati csoportba tartozók számára, ezért is fontos, hogy Magyarországon 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre0
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a hetvenöt éves vagy annál idősebb korosztályban a legmagasabb a szezonális influenza okozta halálozás aránya. A Földközi-tenger keleti vidékén és Délkelet-Ázsiában ehhez képest valamivel alacsonyabbak a mutatók. Az Egészségügyi Világszervezet a szezonális influenza elleni védőoltást javasolja a magas kockázati csoportba tartozók számára.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy ezek az adatok csupán a szezonális influenzával összefüggő légzőszervi megbetegedések okozta halálozásokra vonatkoznak, de az influenza okozhat és súlyosbíthat is bizonyos betegségeket, így a szív- és érrendszeri megbetegedést vagy a cukorbetegséget. Ezeknél a vírus komplikációkat és legrosszabb esetben halált is okozhat.
A legfrissebb jelentés szerint hazánkban – akárcsak Európa többi országában – jelenleg alacsony az influenza aktivitása, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján 2017. december 4. és 17. között nyolcezer-hétszázötven beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Hazánkban a 49. héten regisztrált influenzaszerű megbetegedések becsült száma az előző héthez képest alig változott, százezer lakos közül nyolcvankilenc fordult orvoshoz influenzás panaszokkal. A betegek száma Fejér, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, egyharmaduk gyerek. Az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőség van hazánkban az influenzafertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozók védőoltására, erre 1,3 millió, térítésmentesen felhasználható influenza elleni vakcina áll rendelkezésre.