Krónika

Már a szánhúzó kutyák is doppingolnak

A világ egyik legrangosabb versenyének számító Iditarodon az egyik állat szervezetében opiát alapú fájdalomcsillapítót találtak

A megmérettetés 1973-as kezdete óta először találtak tiltott drogokat az Alaszkát átszelő Iditarod kutyaszánverseny néhány részt vevő kutyája szervezetében - jelentették be verseny szervezői szerdán.

szánhúzó
A március elején megrendezett versenyen 71 hajtó indult mintegy kétezer szánhúzó kutyával. A szervezők a célba érkezés uán az első 20 helyen végzett csapatot tesztelték.

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny mind a hajtók, mind az állatok számára. Az 1973-ban először megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban, márciusban nyolc nap alatt. A kutyákat 1994 óta tesztelik tiltott szerekre, valamennyi résztvevő kutyáját vizsgálják szúrópróbaszerűen a verseny kezdete előtt és a táv megtétele alatt, és az első húsz helyen végzettet a megmérettetés után.

Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.