Krónika

Ma még fogad adományokat a Mikulásgyár

Rekordmennyiségű, több mint százhuszonötezer kilogrammnyi adomány érkezett az idén a Mikulásgyárba, amelynek a fővárosi Lurdy Házban található gyűjtőhelye december 23-án is nyitva tart – közölte Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője.

Szerdán ugyan hivatalosan bezárt a Mikulásgyár, de a Lurdy Házban lévő gyűjtőpont ma 18 óráig még fogadja az adományokat. A rendkívüli nyitvatartásra azért van szükség, mert a fővárosaik adakozókedve a karácsony közeledtével egyre nő.

Az idén beérkezett és jelentős mennyiségű adomány tovább gyarapszik, mivel a postákon feladott adományok egy része még nem érkezett be. Az idén egyébként a Mikulásgyár külföldről is rendkívül sok adományt kapott. Az első csomag Norvégiából érkezett, az utolsó pedig várhatóan Japánból, a Toyota gyárából érkezik.

Az idén mintegy kétszázezer ember kereste fel a Mikulásgyár debreceni, nagykanizsai, kaposvári, miskolci, szegedi, szolnoki és Zala megyei, valamint két fővárosi gyűjtőpontját, ahol a gyerekeket programokkal is várták. A Mikulásgyár által összegyűjtött adományokat a Magyar Posta szállítja a Magyar Vöröskereszt központjába, ez a szervezet juttatja el az ajándékokat a rászorulóknak. Az idei rekordmennyiségű adománnyal egyébként meghaladja az egymillió kilogrammot a Mikulásgyár által az elmúlt tizenkét évben összegyűjtött adományok súlya – olvasható a közleményben.