Krónika

Lesz mit inniuk a Mars-utazóknak

Hatalmas, jéggé fagyott vízkészletre bukkantak a tudósok a vörös bolygón

Több magyarországnyi területen fedeztek fel vizet a vörös bolygón. Igaz, fagyott állapotban, de ez bizonyos szempontokból még jó is.

Úgy néz ki, hogy a majdani földi telepesek, akik kolonizálhatják a Marsot, nem a szomjúságba halnak bele. A bolygó Utopia Planitia területén ugyanis olyan nagy mennyiségű fagyott vizet fedezett fel egy amerikai kutatócsoport, amelynek területe 315 194 négyzetkilométer, tehát több mint három Magyarországnak megfelelő méretű.

Persze a tudósokat nem érte meglepetésként a dolog. Azt már eddig is tudták, hogy jéggé fagyott vízből rengeteg van a Marson, és úgy gondolják, hogy egykor a teljes bolygót átlagosan száz méter mély vízréteg borította. Fontos, hogy a marsi vízkészlet iható, akár a majdani telepesek is fogyaszthatják. Az is szerencsés, hogy ebből a szempontból az Utopia Planitia az egyik legjobb helyen van, a bolygó egyenlítőjének közelében, hiszen sík a terep, és a készletek közel, átlagosan egy-tíz méterre vannak a felszíntől. Mindenesetre megnyugtató, hogy a tervezett Mars-expedíció tagjainak nem kell majd feltétlenül a víz előállításáról és recirkulációjáról is gondoskodniuk, lesz úgyis elég megoldandó feladatuk az élelmezéstől a fűtésen át a belélegezhető levegő biztosításáig.