Krónika

Lekapcsolták a pénzmosó triumvirátust

Három embert - köztük egy nig­ériai férfit - fogtak el a rendőrök a fővárosban, százmillió forintos pénzmosási ügyben.

A negyvenhárom éves D. Jenő gazdasági társaságának bankszámláján augusztus 11. és november 9. között több alkalommal összesen több mint százmillió forintnak megfelelő valutát írtak jóvá, s a pénz általában külföldi gazdasági társaságoktól érkezett. A gyanú szerint a megbízók csalás, megtévesztés útján utalták át a bankszámlára a jelentős összegeket. A rendőrök D. Jenő budapesti lakásán házkutatást tartottak, s ezt követően a férfi aznap a rendőrségen feladta magát. A társait hétfőn fővárosi lakásaikban fogták el a nyomozók, így rajta kívül L. András budapesti lakossal, valamint egy nigériai állampolgárral szemben is pénzmosás miatt indult eljárás.

A rendőrök a gyanúsítottakat kihallgatták, majd D. Jenőt és a nigériai férfit őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásukat indítványozták, amelyet a bíróság el is rendelt.