Krónika

Látványos megnyitó

Elképesztő sebességgel közlekedhetnek a vonatok a Gotthard-alagútban

Felavatták a világ leghosszabb vasúti alagútját. A Svájcban található, ötvenhét kilométer hosszú építmény Bodiót és Erstfeldet köti össze, és egy órával rövidíti le a Zürich és Milánó közötti menetidőt.

alagút 20160601
(Fotó: Reuters - Ruben Sprich)

Az átszámítva három és fél ezer milliárd forintba kerülő építkezés 2003-ban kezdődött, a kivitelezők hét év alatt készültek el a fúrási munkákkal, majd beszerelték a vágányokat, a biztosítóberendezéseket, a vasúti felsővezetéket, és tesztelték a létesítményt. Az Alpok alatt épült Gotthard-bázisalagútban naponta több száz vonat halad át a tervek szerint, az építmény alkalmas arra is, hogy óránként kétszáz kilométeres sebességű járművek is igénybe vegyék.