Krónika
Lajcsi: Titokban kacsákat neveltek a vendégházamban
Szemüveg hiányában a bírónak kellett felolvasnia a zenész vallomását
Felesége, a szintén a vádlottak padján ülő Boglárka elhagyhatta a tárgyalótermet, mert kérésére nem kell többé a kimerítő bírósági tárgyalásokra járnia. Ez nem azt jelenti, hogy bebizonyosodott az ártatlansága, csak a bíró eltekintett attól, hogy a háromgyermekes édesanya az ítélethirdetésig megjelenjen a tárgyalásokon. Mivel a vádlott otthon felejtette a szemüvegét, ezért Liziczay Sándor bíró volt kénytelen több mint hetven percen keresztül felolvasni harminckét oldalas vallomását. Furcsa módon tehát a bíró szájából hangzottak el a Lagzi Lajcsi néven ismertté vált zenész ellen felhozott vádak cáfolatai.
A vádlott az egész ügy hátterében egy Farkas Imre nevű romániai vállalkozót sejt, akit még Tatán ismert meg, és ott, illetve Mocsán is őt alkalmazta. Szerinte Farkas és csapata a mocsai birtok kisebb felújítása és karbantartásai során állítólag naposcsibéket és kacsákat nevelt az ideiglenes otthonukként szolgáló vendégház egyik szobájában, és mivel az állatoknak állandó magas hőmérsékletet kellett biztosítani, ezt szolgálhatta a szemle során feltárt illegális gázbekötés.
Hozzátette: ugyanez a brigád lehetett az, amelyik megfúrta a birtok vízvezetékét. A per november 21-én folytatódik.