Krónika
Közlekedési központ épül Kaposváron
A MÁV saját költségvetéséből 3,275 milliárd forintot költött a Baté-Kaposvár elágazás közötti 10,5 kilométeres szakasz felújítására, így ismét száz kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok december közepétől, a menetrendváltástól. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója tegnap Kaposváron elmondta: tavaly a vasúttársaság elindította Kaposvárra a Rippl-Rónai InterCity vonatot. A MÁV vezetője közölte: arra törekednek, hogy Budapest felé a Dombóvár-Pusztaszabolcs közötti vonal felújítása bekerüljön a 2014 és 2020 közötti uniós programok közé. A MÁV a kaposvári állomást is megújítja 1,6 milliárd forintért.
Ide tartozik, hogy szeptember 30-ával távozik pozíciójából Ungvári Csaba a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója. Dávid Ilona lapunknak elmondta: a vezérigazgató a három vasútvállalat, a Start, a gépészet és a trakció összevonásának a levezénylésére kapott felkérést, s miután ez megvalósult, maga kérte áthelyezését. A MÁV-Start vezérigazgatója október 1-jétől Zaránd György, a MÁV Nosztalgia Kft. vezérigazgatója lesz.