Krónika

Kokaint rejtett az ajándékba küldött sárkány

Gyanútlan ismerősével csempésztetett Mexikóvárosból Budapestre 1,2 kilogramm kokaint 2009-ben egy magyar férfi, aki ellen vádat emeltek – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint az akkor már tíz éve Mexikóban élő férfi 2009-ben felajánlott egy mexikói ismerősének egy Budapestre szóló repülőjegyet, amelyet ő el is fogadott. A vádlott betett a férfi bőröndjébe egy díszcsomagolásban lévő, sárkányt ábrázoló dísztárgyat, amelynek belsejében a mexikói férfi tudta nélkül több mint 1,2 kilogramm kokaint rejtett el. A vádlott kérésére a mexikói férfi Magyarországra érve a repülőtéren átadta a dísztárgyat a vádlott magyar társának, ám elfogták őket. A vádlott ellen 2010-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, végül szeptemberben fogták el a repülőtéren, amikor hazalátogatott. A férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat, ennek büntetési tétele öttől húsz évig terjedő szabadságvesztés. Magyar társát már korábban hét év hat hónap fegyházra ítélték.