Krónika

Kirúgták Havas Henriket az ATV-től

A csatorna nem hosszabbítja meg a szexuális zaklatással vádolt újságíró szerződését

Havas Henriket december elején először Baukó Éva, majd Molnár Anikó vádolta meg szexuális zaklatással, amelynek következtében az ATV belső vizsgálatot indított, melynek lezárultával bejelentették: a továbbiakban nem kívánnak együttműködni az újságíróval.

A két valóságshow-szereplő után Havas Henrik egy volt üzlettársa is bejelentette, hogy az újságíró őt is zaklatta, illetve előkerült egy olyan felvétel is, amelyen Görög Zita panaszkodik Havas viselkedésére. A botrányok után az ATV belső vizsgálatot rendelt el, amelynek lezárultáig nem voltak hajlandóak kommentálni a munkatársukat érintő botrányt, ez hétfőn zárult le, a tévéadó közleménye szerint nem hosszabbítják meg Havas szerződését, így munkájára 2017. december 31. után már nem tartanak igényt.

Havas Henrik az Index megkeresésére nem kívánta kommentálni a hírt, annyit mondott, hogy "szép éveket töltött" az ATV-nél, arra pedig, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését, azt válaszolta, hogy ők a megbízók.