Krónika
Kimentették az erdélyi Búvópatak-barlangban rekedt tizenegy embert
Az egyik teremben húzták meg magukat az ár elől
Mint arról beszámoltunk, az ott élő óriási denevérkolóniát tanulmányozó fiatalok és a barlangászok elől a felhőszakadás következtében megemelkedett víz elzárta a barlang kijáratát. Este azonban elállt az eső, csökkent a vízszint, és a mentők megközelítették őket. Ugyanakkor a mentést nehezítette, hogy az áradás következtében az az út is szinte járhatatlanná vált, amely az eset helyszínére vezetett.
A bennrekedt külföldiek és romániai barlangász kísérőik hét óra elszigeteltség után sértetlenül jutottak a felszínre. A mentést az is sürgőssé tette, hogy a romániai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a térségben további heves esőzések és viharok várhatók.
A Torockói-hegység szolcsvai Búvópatak barlangja az egyik legnagyobb romániai aktív, még formálódó barlang, mely turisták számára nem látogatható. Több száraz járata és néhány terme is van, s ezekben a bennszorult látogatók meghúzhatták magukat.