Krónika
Kilenc évet kapott a lúggal támadó orvos
A Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatóját életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek az ítélőtábla, és a közügyektől, valamint foglalkozása gyakorlásától is eltiltotta. Az ügyben 2016 májusában hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék, akkor nem jogerősen négy év börtönbüntetést szabtak ki B. Krisztiánra, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották orvosi hivatása gyakorlásától. Az ügy azt követően került a táblabíróság elé, hogy a vádlott és védője felmentésért, az ügyészség pedig súlyosításért, hosszabb szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett. A férfi nem hagyta annyiban, hogy szakított vele a barátnője, továbbra is folyamatosan zaklatta a nőt. Egyik nap annak lakásánál várta, és amikor kilépett az ajtón, visszalökte, majd lefogta, és kábító hatású injekciót adott a combjába. Ezután levetkőztette, és maró lúggal öntötte le a nemi szervét. Pokrócba csavarta az eszméletlenül fekvő nőt, majd rázárta a lakást, és visszament dolgozni a Budai Irgalmasrendi Kórházba. Az asszonyra órákkal később az élettársa és volt férje talált rá.
