Krónika

Kihallgatnák a veronai sofőr feleségét

A veronai tragédia után szóba került, hogy a magyar busz balesetéhez az autópálya állapota is hozzájárult: a szalagkorlát túl közel lehetett az úttesthez, ráadásul nem volt megfelelő teherbírású.

A Corriere Del Veneto című újságban nyilatkozó, az autópálya-kezelő vezetőit képviselő ügyvéd szerint a szakvélemények azt mondják: nem útvezetési vagy szalagkorláthibák okolhatók a balesetért – írja a Bors. A jogász azt mondta: a vezető szinte ájulásszerű elalvása miatt csapódott a busz a szalagkorlátnak. Az ügyvéd szerint az olasz ügyészség azt kérte a magyar hatóságoktól, hogy a sofőr alvási apnoe szindrómájáról hallgassák ki V. János feleségét, majd ha állapota engedi, magát a vezetőt is.