Krónika

Kezdődhet a Liget megújulása

A hatóságok kiürítették a területet, miközben egyetlen ligetvédőt sem állítottak elő – A Fidesz szerint politikai hisztéria zajlik

Elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo-irodaházakat, kiürítik a területet – közölte a Városliget Zrt. Az Olof Palme sétányon, szinte az összes tiltakozó aktivista a kerítésen kívülre került, és sok rendőr vette körül őket. A rendőrség közölte, senkit nem állítottak elő. Estére visszatértek a tiltakozók, mintegy kétezer ember demonstrált a Városligetben.

Liget 20160707
Csak óvatosan. Két rendőr ligetvédőt visz ki az építési területről (Fotó: Varga Imre)

Helyreállt a jogszerű állapot a Városligetben, így minden akadály elhárult a parkot évtizedek óta elcsúfító, használaton kívüli Hungexpo-épületek bontása elől – tájékoztatta a távirati irodát Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa. A Városliget Zrt. mint a terület vagyonkezelője, több mint három hónappal ezelőtt adta át a bontási helyszínt a kivitelező cégnek, ám az illetéktelenül ott tartózkodó tiltakozók miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkát. A Városliget Zrt. közleménye szerint nemrég birtokvédelmi eljárást indítottak, amelynek értelmében a jegyző dönti el, hogy ki tartózkodhat jogszerűen a bontási területen. Ő szerdán kimondta, hogy a tiltakozók jogellenes magatartást gyakorolnak, majd felszólította őket, hogy hagyják el a területet. Ezt azonban nem tették meg, így a jegyző a hatóságok segítségét kérte. A terület kiürítését szerda reggel elkezdték a hatóságok.

„A terület kiürítése nem jelenti a tiltakozók véleménynyilvánítási jogának csorbítását, hiszen az aktivisták természetesen szabadon gyakorolhatják ezen jogukat a Városliget azon területein, melyek nem építési, bontási vagy munkaterületek” – hangsúlyozta közleményében a cég. A Városliget Zrt. képviselői a közelmúltban nyilvános rendezvényen, rádiós vitán és személyes találkozókon is igyekeztek egyeztetni a demonstrálókkal, „akik viszont vagy nem tudtak egységes álláspontot megfogalmazni, vagy elzárkóztak az egyeztetések elől” – írták. Megjegyezték: a Hungexpo-irodaházak helyére tervezett Magyar Zene Háza csak mintegy harmadát foglalja majd el a parkból több évtizede kihasított tízezer négyzetméternyi területnek. A bontással és területrendezéssel több mint hétezer négyzetméternyi parkfelületet újítanak fel és adnak vissza a Városliget látogatóinak, a bontási és építési munkálatok pedig nem járnak további fakivágásokkal. A reggel a táborukból kitett ligetvédők délutánra visszatértek és folytatták tiltakozásukat. Mintegy kétezer tüntető igyekezett megakadályozni a Hungexpo-irodaházak bontását. A Fidesz szerint politikai hisztéria zajlik a Városliget körül. A kormánypárt a közleményében úgy fogalmazott: „Az ellenzék csak balhézni tud, de építeni nem.” Egyben felszólították a ligetvédőket, hogy miután a rendőrök kábítószergyanús maradványokat találtak a területen, tisztázzák, mi a valódi célja a Liget megvédésének.