Krónika

Két amerikai városban fegyverropogástól volt hangos a hétvége

Négyen meghaltak, de több súlyos sebesült is van

Ezúttal sem telt el lövöldözések nélkül a hétvége az Egyesült Államokban. Seattle-ben három, a texasi Austinban legalább egy halálos áldozata, valamint több súlyos sérültje van a fegyverropogásnak.

Fegyveres támadó lőtt fiatalokra Seattle Mukilteo nevű külvárosában helyi idő szerint szombat hajnalban. Két embert rögtön megölt, aztán a tetőn további lövéseket adott le. Hárman haltak meg, és egy sérült van. A helyszínre érkező rendőrök száznyolcvan kilométerrel arrébb kapcsolták le az autóval menekülő, tizenkilenc éves gyanúsítottat, aki féltékenységből lövöldözhetett. A fiú ugyanis egy héttel korábban szakított az egyik áldozattal. A személyazonosságát a rendőrség nem erősítette meg, de egy lap úgy tudja, egy Allen Christopher Ivanov nevű másodéves egyetemista a lövöldöző. Tizenöt-húsz fiatal egy házibulin szórakozott, a résztvevők többsége frissen érettségizett. A támadó először a kemencéhez ment, ahol a legtöbb bulizó volt, ott lőtte le első két áldozatát. Ezután ment fel a tetőre. A többiek a garázson át próbáltak menekülni, de a támadó a tetőről lőni kezdett rájuk, ezért inkább a házban bújtak el. Végül a lövöldöző menekülni kezdett, de elfogták.

Austinban is fegyveresek nyitottak tüzet. Itt két, egymástól független lövöldözést vélt elsőre összefüggő esetnek a rendőrség. Ugyanakkor a nyomozás szerint a két esetnek nincs köze egymáshoz, és minden bizonnyal a terrorizmushoz sem.

Először helyi idő szerint vasárnap hajnalban kezdett lövöldözni valaki egy belvárosi utca közepén. Egy szemtanú három lövésre emlékszik, és arra, hogy mindenki fut mindenfelé. „ Mi is futottunk két háztömböt” - mesélte. A rendőrség szerint a lövöldözés egyszerű rendzavarásból indult, de aztán a résztvevők hirtelen fegyvert rántottak, és elkezdtek a tömegbe lőni.

A második eset pár perccel később, egy közeli parkolóházban történt, ahol egy fegyveres támadó kezdett lövöldözni. Ő rosszabbul járt, mert miután a járókelők lefegyverezték és lefogták, kórházba kellett szállítani. A városban történt két lövöldözésben legalább egy ember életét vesztette, hármat kórházban ápolnak.