Krónika

Kerekek alatt a hamis márkák

Sok millió forintnyi karórát semmisítettek meg

Csaknem hétszázmillió forint értékű hamisított márkajelzésű karórát semmisített meg hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyíregyházán.

A karórákat teherautó és rakodógép alatt törték össze, majd bedarálták a hulladéklerakó-helyen. A tizenkétezer órát augusztus elején a beregsurányi határállomáson foglalták le egy kilépésre jelentkező ukrán kisteherautó sofőrjeitől. A szállítmányt bejelentették ugyan, de a pénzügyőrök áruvizsgálatot rendeltek el, és megállapították, hogy az értékesnek látszó karórák hamisítványok. Ezt a gyártó, a védjegytulajdonos is megerősítette, amelynek az órák forgalomba hozásával tetemes kárt okoztak volna a hamisítók. Az ügyben két ukrán férfi ellen indult büntetőeljárás. Kazsuk Attila, az adó- és vámigazgatóság térségi vezetője hozzátette: az áruhamisítók nemcsak a vásárlókat csapják be, hanem kárt okoznak a legális gyártóknak, továbbá a költségvetésnek is, hiszen az adókat, járulékokat nem fizetik meg.