Krónika

Katasztrófahelyzeteket szimulálnak

Nemzetközi együttműködésben hárítják el a Közszolgálati Egyetem hallgatói a rendkívül időjárási helyzet következményeit

Időjárás okozta vészhelyzetet szimulálnak és hárítanak el a napokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói a rendészeti szervekkel és az országos hatáskörű hivatalokkal együttműködve.

Szélsőséges időjárás okozta veszélyhelyzetet kezelnek a napokban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói az intézmény idei, Vihar 2016 elnevezésű rendészeti, közigazgatási, honvédségi és katasztrófavédelmi gyakorlatán – közölte honlapján az egyetem. Patyi András rektor a foglalkozások második napján, tegnap tartott bemutatón elmondta: a rendezvény célja, hogy az NKE valamennyi alapszakos hallgatójának biztosítsák a lehetőséget az elméletben tanultak gyakorlati alkalmazására, valamint az együttműködésre más társszervekkel. Patyi András felidézte, hogy az egyetemen először három esztendeje szervezte meg a közös közszolgálati gyakorlatot, amelyen a közigazgatási, katasztrófavédelmi, rendészeti és honvédtiszti hallgatóknak egy árvízi veszélyhelyzetet kellett kezelniük, illetve egymással a lehető leghatékonyabban együttműködniük.

A Vadvíz 2013 elnevezésű gyakorlat teljesítése után a leendő szakemberek hamarosan éles helyzetben is alkalmazhatták a tanultakat, amikor az abban az esztendőben a dunai árvíz okozta veszélyhelyzet elhárításán dolgozhattak. A következő évek hasonló közös foglalkozásai, a Végvár 2014, illetve Végvár 2015 nevű gyakorlatok pedig azt a szimulált állapotot modellezték, hogy egy fiktív szomszédos államban fegyveres konfliktus alakult ki, aminek következményeként Magyarországnak migrációs nyomással is szembe kell néznie.

Az Ukrajnában kialakult, elhúzódó válság, valamint a tömeges és illegális bevándorlás miatt idén úgy döntöttek, hogy egy megtörtént eseményt tesznek a gyakorlat témájává. A választás a 2014 decemberében főként a Pilist és a budai hegyeket érintő ónos eső és jégvihar okozta természeti katasztrófára, illetve az akkor kialakult vészhelyzet kezelésére esett. A Vihar 2016 forgatókönyve szerint a Visegrádi-hegységben, a Gödöllői-dombság területén és Nógrád megyéből számos helyről érkezett riasztás a katasztrófavédelemhez, a jelentések szerint a zuhanó faágak a felsővezetékeket is leszakították, sokfelé villanyoszlopok rongálódtak meg. Néhol az áramszolgáltatás is szünetel vagy akadozik. A feladat leírása tartalmazza azt is, hogy a szélsőséges időjárási helyzet az országhatáron is áthúzódik. Az NKE idei, immár nemzetközi szintűvé kiterjesztett gyakorlatán a szlovákok mellett szerb, román és cseh társszervek is közreműködnek, a résztvevők száma pedig meghaladja az ezret. A Vihar 2016-on közreműködik többek között a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat, a vízügy, a mentőszolgálat, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az adóhivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a büntetés-végrehajtás, a karitatív és társadalmi szervek, polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és biztonsági cégek is.