Krónika

Jubilál a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Segélyszervezet

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 4-én alapították meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot (MMSZ). Ez alkalomból hálaadó szentmisét tartottak a szervezet bölcsőjének tekinthető zugligeti Szent Család plébániatemplomban – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

A segélyszervezet harmincegy alapító közreműködésével jött létre, alapító elnöke Kozma Imre katolikus pap. Az MMSZ a világ száznégy országában tevékenykedő, több mint kilencszáz éves múltra visszatekintő Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete, tevékenységét keresztény szellemiségen alapuló szolgálatként határozta meg. A hazai szervezet alig fél évvel a megalakulása után már a nemzetközi figyelem központjába került a keletnémet menekültek befogadásával, míg a romániai forradalom idején az Európából érkező segélyszállítmányokat juttatta célba.