Krónika
Izombénulást is okozhat a vérszívók csípése
Hazánkban alacsony a kullancsok elleni átoltottság, pedig a veszélyes élősködők már városi környezetben is támadnak
Hamarosan kezdődik a kullancsszezon – hívta fel a figyelmet a köztelevízió reggeli műsorában Szlávik János infektológus főorvos, kiemelve: ajánlott beadatni a kullancsencephalitis vagyis vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltást. Áprilistól novemberig tart a kullancsszezon, de mivel a nedves, meleg időszakot jobban szeretik az élősködők, a főszezon áprilistól júniusig tart, a teljes védettség kialakításához tehát időben el kell kezdeni a három injekciós védőoltás-kúrát – hangsúlyozta a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főorvosa. Szlávik azt is elmondta, bár az antibiotikummal általában gyógyítható Lyme-kór gyakoribb a fertőzött kullancsokban, a vírusos agyvelőgyulladás a veszélyesebb, kialakulása után ugyanis csak tüneti kezelést lehet alkalmazni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint utóbbiból éves szinten mintegy tíz-tizenkétezer esetet regisztrálnak világszerte. Habár a kórházi kezelést igénylő, súlyos esetek száma alacsony, az izombénulás és egyéb súlyos maradványtünetek életre szólóak lehetnek.
Korábban Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének docense a Magyar Időkben arra figyelmeztetett, hogy az enyhe teleket e vérszívók könnyebben átvészelik, emiatt idén nagyon elszaporodhatnak a kullancsok. Már nemcsak az erdőben, hanem játszótereken, hobbikertekben is jelen vannak, egyes kutatások szerint minden ötödik kullancscsípés városi környezetben történik. Az egyértelmű ajánlások ellenére alacsony az átoltottság Magyarországon – tette hozzá a családorvos.
A magyar turistáknak érdemes tisztában lenniük azzal, hogy a népszerű úticélok, például Szlovénia, Szlovákia, Románia és Ausztria is közepesen vagy erősebben fertőzöttek. Hazánk a közepesen veszélyeztetett országok közé tartozik, magasabb megbetegedési kockázatú területnek az ország délnyugati része, valamint az északi határsáv középső szakasza számít.
Szlávik János a köztelevízióban a kullancsokkal kapcsolatos tévhitekre is kitért, ezek egyik legrosszabbika az, mely szerint olajjal, benzinnel kell leönteni az állatot. Ehelyett a drogériákban is kapható kullancscsipesszel kell szájszerve felett megfogni és kihúzni. Kirándulásból hazatérve mindig vizsgáljuk át a bőrt, különösen a gyermekek esetében, fokozottan odafigyelve a rejtett területekre, például a fül mögött. Az állat összenyomása veszélyes is lehet, mert ezzel még több kórokozót nyomhatunk vissza a szervezetbe.