Krónika
Itt járt az ember: rengeteg hulladék van a Holdon
Az égitesten felejtett tárgyak leltárában öt holdkomp is található
Rendszeresen olvasni arról, hogy az óceánok és tengerek hullámain hatalmas szemétszigetek himbálóznak, és még a világ tetején, a Mount Everesten is eldobott oxigénpalackokba, feleslegessé vált mászófelszerelésekbe botlik az arra mászó. Most újabb rossz hír érkezett: a Space.com közemúltban megjelent cikke arról számol be, hogy a Hold felszínén található emberi eredetű tárgyak össztömege száznyolvanegyezer kilogrammot nyomhat. Ennek a súlynak nagy részét az az öt holdkomp adja, ami még mindig a bolygó felszínén van.
A legtöbb szemét amúgy 1969 és 1972 között, az Apollo-program idején kerülhetett oda, akkor maradt ott többek között egy kalapács és egy madártoll is, amit a híres szabadeséses kísérletben ejtett el a NASA asztronautája, David Scott. Ezen kívül hagyott ott hulladékot – az emberi hanyagság mementójaként – több legénység nélküli misszió is, az USA mellett Oroszország, Japán, sőt Európa is. Már a hatvanas években is hagytak ott ezt-azt a világűrt kutatók, például meteorológiai megfigyelő eszközöket, melyek az esetleges Holdra szállás lehetőségeit vizsgálták. Ezek végül ott maradtak, később nem gyűjtötte be őket senki. Ez bármilyen szomorú, mégis logikus gondolkodásra vallott, mivel további terhek hazacipelése csak még több üzemanyagot igényelt volna. Hat évvel ezelőtt készült egy részletes leltár a Holdon található tárgyakról, igaz, azóta már újabb eszközökkel bővült a készlet.