Krónika

Ismét pusztító földrengés rázta meg Mexikót

A harminckét éve éppen ezen a napon történt hatalmas földmozgásra emlékezve lakosok ezrei vettek részt katasztrófaelhárítási gyakorlaton, amely hirtelen éles bevetéssé vált

Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Mexikó középső részét. A he­­­lyi idő szerint kora délután bekövetkezett, 7,1-es erősségű földmozgás épületek tucatjait döntötte romba a sokmilliós fővárosban. A legutolsó jelentések szerint több mint kétszázötvenre emelkedett a halálos áldozatok száma.

Mexikó 20170920
Kézről kézre adják a leomlott házak köveit az önkéntesek Mexikóvárosban. (Fotó: Reuters - Claudia Daut)

A keddi földmozgás napra pontosan harminckét évvel az 1985-ös nagy mexikóvárosi földrengés után történt, az akkori nyolcasas erősségű rengés következtében mintegy tízezren vesztették életüket. Az évfordulón a mexikóiak ezrei vettek részt a minden év szeptember 19-én szokásos katasztrófaelhárítási gyakorlatokon, amikor bekövetkezett a tragédia. Mexikóvárosban mentők százai kétségbeesve kutatnak a romok között esetleges túlélők után, sokan az égő házakban rekedtek. A rengés okozta pánikban ezrek menekültek az utcára, sokan közülük önkéntesen bekapcsolódtak a mentésbe. A legtöbb áldozat Mexikóvárosban van, amelyik a Föld egyik legnépesebb metropolisza, az elővárosokkal együtt mintegy húszmillió lakosa van.

Miguel Ángel Mancera polgármester arról számolt be, hogy negyvennégy épület, köztük több toronyház súlyosan megrongálódott vagy leomlott. A CFE országos áramszolgáltató cég közlése szerint a károk miatt 3,8 millió fogyasztójuk maradt áram nélkül, de súlyosan megrongálódott a telefonhálózat is. A városban számos helyen gázszivárgások vannak, és tüzek is keletkeztek. A leomlott épületek között több lakótömb mellett egy óvodát is magába foglaló iskolaépület, egy gyár és egy szupermarket is van. Itt húsz gyermek és két felnőtt halt meg, harminc gyereket és nyolc felnőttet még keresnek. Több olyan kórház evakuálását is elrendelték, amelynek épületében károk keletkeztek, a pácienseket más kórházakban helyezik el. A mexikói tőzsdén felfüggesztették a kereskedést. A városi egyetem bejelentette, minden rendezvényt bizonytalan időre szüneteltet. Az iskolákban nincs tanítás.

Az országot egy hónapon belül másodszor rázta meg nagy erejű földrengés. Szeptember 7-én Mexikó déli részén kilencvennyolc ember halálát okozta a földmozgás. A keddi természeti csapás epicentruma a Puebla szövetségi állambeli Raboso település közelében, a fővárostól mintegy százhúsz kilométerre , a fészke pedig ötvenegy kilométeres mélységben volt – közölte az amerikai földtani intézet (USGS).

Enrique Peña Nieto elnök összehívta a nemzeti megmentési tanácsot, hogy mint mondta, értékeljék a helyzetet és meghozzák a szükséges intézkedéseket. Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált a katasztrófára, együttérzéséről biztosítva Mexikóváros népét, és segítséget ajánlott fel a szomszédos országnak.


Kacsa volt a hír az Azték Stadionról

Az ismert mondás szerint akinek a halálhírét keltik, sokáig él. Nem tudni, igaz-e ez bármilyen mértékben is a világ egyetlen olyan stadionjára, amelyben már két világbajnoki döntőt is rendeztek, de elképzelhető, hogy a jövőben is kikerülhetetlen mexikói földmozgások továbbra is megkímélik az Aztecát, az Azték Stadiont, bár most több hírportál is arról számolt be, hogy a híres aréna súlyos károkat szenvedett. A kacsát egy Emilio León nevű mexikói riporter repítette a magasba, miután a közösségi médiában azt közölte, hogy „a Mexikóvárost elért földrengésben megrongálódott az Azték Stadion is”. Ez igazolni látszott az, hogy a Club America és a Cruz Azul oda kiírt kupamérkőzését elhalasztották, ám azóta több forrás is cáfolta a rémhírt, így vélhetően nem lesz akadálya annak, hogy november 19-én ott rendezzék az NFL két kiváló csapata, a New England Patriots és az Oakland Raiders mérkőzését. (RR)


A közelmúlt rengései:

2016. április 14–16., Japán: Három nap alatt több száz földmozgás történt, negyvenegy ember halt meg.
2016. április 16., Ecuador: A 7,8-as erősségű földrengésében hatszáznyolcvanketten vesztették életüket.
2016. augusztus 24., Olaszország: Az ország középső régióit megrázó, 6,2-es erősségű földrengés áldozatainak száma kétszázkilencvenkilenc volt.
2017. szeptember 7., Mexikó: A 8,1-es erősségű elemi csapás következtében kilencvennyolc ember halt meg.