Krónika

Ismét Gyereksziget várja a legkisebbeket

A Hajógyárin ezen a hétvégén sem lesz unalmas az élet

Kitört a vakáció, így már a hétvégi házi feladatok nyomasztása nélkül örülhetnek a legkisebbek önfeledten a Generali Gyerek Sziget programjainak, amiből június harmadik hétvégéjén, 17-én és 18-án is lesz bőven. 

Az ország legnagyobb és legsokszínűbb ingyenes gyerekrendezvénye a hétvégén ismét kinyitja kapuit. A színpadnál ezúttal is programok hada sorakozik fel. Így például a Minimax Fesztivál keretén belül érkezik az Apacuka együttes, melynek interaktív, játékos, táncos koncertjein mindig változatos stílusú, kizárólag élőben előadott dalok hallhatóak. Mesés napot ígér a Kicsi Gesztenye Klub itt lesz egyéni ízzel és hangszereléssel a MintaPinty zenekar, fellép Bíró Eszter és az Alma együttes is. A vasárnapot a Kiskalász indítja Itt van a nyár! c. koncertjével, hiszen itt van a nyár, véget ért a suli! Őt Kamilla Bohóc, majd a Batyu Színház követi a színpadon, végezetül A Gőgös Gúnár Gedeon verseit hallhatjuk megzenésítve a Veronaki zenekar előadásában. 

gyereksziget
-n is érdemes kalandozni.