Krónika
Ingyenessé válik a lakosságnak végzett kéményseprés
A katasztrófavédelem végzi majd a szolgáltatást
Hajdu Márton elmondta: a legfontosabb változást az jelenti, hogy ingyenessé válik az úgynevezett sormunkák végzése, vagyis a tüzelő-fűtő berendezések ellenőrzése, tisztítása, valamint a kötelező felülvizsgálat a lakosság számára. Az ország többi részén a fővárosi közgyűlés, valamint a megyei jogú városok közgyűlései dönthetnek arról, hogy az OKF szolgáltatását választják-e. Ehhez fel kell mondani az eddigi szolgáltatóval a szerződést, vagy meg kell várni a kontraktus lejártát – tette hozzá a szóvivő.
Elmondta, a költségvetés 5,7 milliárd forintot biztosított az OKF számára a szolgáltatás átvételére. Ebből kétmilliárd a technikai felszerelések beszerzésére szolgál, a fennmaradó 3,7 milliárd forintot pedig működésre költik.
Ezzel párhuzamosan 414, zömében kéményseprő szakképesítéssel rendelkező dolgozót vett fel az OKF, és első lépcsőben beszerzett kilencven gépjárművet, valamint a szükséges technikai berendezéseket és informatikai eszközöket.
Mindennek nyomán az ország kéményállományának egyharmada az OKF kezelésébe kerül, és egységes lesz az ügyintézés is. A sormunkák egyébként azokon a területeken is ingyenessé válnak, ahol egyelőre nem az OKF a szolgáltató – fűzte hozzá a szóvivő.