Krónika

Ingyenes tömegközlekedés a szmogos prágai napokon

Átlagban évi öt alkalomról van szó

Ingyenessé teszik a közösségi közlekedést Prágában az erősen szennyezett levegőjű napokon, az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép – jelentette be a cseh főváros önkormányzata.

Az ingyenesség minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik, ugyanakkor a bérletesek nem kérhetnek visszatérítést a szmogos napokra, amikor amúgy is díjmentesen utazhatnának. Az intézkedés napi ötmillió koronára (hatvankét millió forint) becsült költségét a városi költségvetés tartalékából fedezik. Az önkormányzat szerint a többletköltség előteremtésénél lényegesen nagyobb gond, hogy a tömegközlekedési eszközök már így is kapacitásuk felső határán működnek. A szmogriadó hét fokozatának egyikét a Cseh Hidrometeorológiai Intézet mérései alapján rendelik el. Prágában évente átlagosan öt-hét szmogosnak minősített nap van, de ez a jövőben több is lehet, mivel tavaly jelentősen szigorítottak a légszennyezettségi határértékeken. Csehországban a főváros a második legszennyezettebb levegőjű település, az első helyen Ostrava áll.