Krónika

Illegális az Istenek eledele

Parlagfűtabletta-üzemet számoltak fel Bács-Kiskun megyében

Csaknem két mázsa, illegálisan forgalmazott parlagfűtablettát és a tabletta-alapanyagaként szolgáló porított parlagfüvet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei egy Bács-Kiskun megyei vállalkozásnál.

Az „Istenek eledele” fantázianevű készítményt bioboltokban és az interneten árusították, annak ellenére, hogy Európában sem a parlagfű, sem a belőle készült élelmiszerek jelenleg nem hozhatók forgalomba emberi fogyasztásra szánt termékként. Mint ahogy lapunkban korábban megírtuk, magyar kutatók bebizonyították, hogy nagy kockázatot vállal, aki a gyomnövényből készült termékeket fogyasztja, hiszen a parlagfű olyan agresszívan terjedő gyom, amelyet az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a világ első száz kártékony és veszélyes növénye közé sorol.

Ennek ellenére akadnak, akik az utóbbi időben gyógyító hatást tulajdonítanak a parlagfűnek, és fogyasztják az abból készített termékeket, így például lekvárt, teát. A Szegedi Tudományegyetem kutatói megállapították, hogy a gyomnövény károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejtmérgező hatását korábban már kimutatták.

Kiderült ugyanakkor az is, hogy a parlagfű bármiféle formában történő fogyasztása nem azonnal okoz látható mérgezési tüneteke, csak több év elteltével észlelhető a toxikus anyagok okozta károsodás. A kutatók publikációjában többek között az is szerepel, hogy a laikusok feltehetően a hangzatos latin neve – Ambrosia artemisiifolia – miatt tulajdonítanak gyógyító hatást a gyomnak.