Krónika

Idősebb az élet a Földön, mint eddig gondoltuk

Meglepetést hozott az amerikai kutatók különleges eljárása, amellyel az 1982-ben felfedezett nyugat-ausztráliai, 3,5 milliárd esztendős mikrofosszíliákat vizsgálták

Az eddig véltnél jóval korábban alakulhatott ki az élet a Földön – állítják amerikai kutatók. A most belőtt határpont 3,5 milliárd esztendő.

A földi élet kezdete 3,5 milliárd évnél korábbra nyúlik vissza – állítják amerikai kutatók, akik a valaha talált legrégebbi megkövesedett maradványokként azonosították azokat a mikrofosszí­liákat, amelyeket egy csaknem 3,5 milliárd éves kőzetben fedeztek fel, Nyugat-Ausztráliában. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közzétett tanulmány szerint más kutatócsoportok ugyan jóval régebbi, 3,95 milliárd éves fosszíliákról is beszámoltak már, ám eredményeiket vagy csak a mikrofosszíliák külalakjával, vagy csupán bizonyos kémiai nyomokkal tudták alátámasztani.

John Valley, az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője aláhúzta, a kutatók tizenegy féle mikrobát azonosítottak a kőzetben. A mikroorganizmusok mindegyike jellegzetesen hengeres, illetve kígyószerű formában maradt fenn. A beazonosított baktériumok egy része mára kihalt, más részük nagyon hasonlít ma élő társaira.

A kőzetleletet még 1982-ben fedezték fel. Azóta két tanulmány hívta föl rá a figyelmet, ám a kritikusok mindvégig kitartottak amellett, hogy a kutatók nem az élet je­leire bukkantak, csupán élőlényekre emlékeztető furcsa ásványokra. Valley és kollégái egy évtizeden át dolgoztak egy olyan technológia kifejlesztésén, amely lehetővé tette a roncsolás nélküli alapos vizsgálatot, amely révén végül bizonyították, hogy kétségkívül mikroorganizmusokról van szó. A mikrobák egy része valószínűleg a Nap révén termelt energiát, míg másik részük metánt fogyasztott, amely a Föld korai atmoszférájának jelentős részét alkotta az oxigén előtt.

William Schopf, a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i tagintézményének (UCLA) professzora szerint az, hogy ennyiféle mikroorganizmus létezett 3,5 milliárd évvel ezelőtt, egyrészt azt mutatja, hogy az életnek az eddig véltnél jóval korábban kellett kialakulnia, másrészt megerősíti, hogy a primitív létformáknak nem jelent nagy kihívást az átalakulás.

Valley és csapata korábbi tanulmányai szerint 4,3 milliárd évvel ezelőtt, azaz a Föld kialakulása után mindössze 250 millió esztendővel már léteztek folyékony óceánok a Föld felszínén. Nincs rá ugyan közvetlen bizonyítékunk, hogy volt élet a bolygón 4,3 milliárd évvel ezelőtt, de nincs rá okunk, hogy kizárjuk ennek lehetőségét – húzta alá Valley. A kutatók reményei szerint az általuk kifejlesztett technikát a jövőben más mikrofosszíliák, talán még a Földön túli kozmikus objektumokról származó leletek vizsgálatára is használni fogják.