Hosszú út vezetett addig, hogy szoknyában is lehessen szavazni

Ma száz éve fogadta el az angol parlament Londonban az úgynevezett népképviseleti törvényt (Representation of the People Act), amely minden harminc éven felüli, tulajdonnal rendelkező nőnek biztosította a választásokon való részvétel jogát. A szüfrazsettek – nevük a francia suffrage (választás) szóból ered – hosszas küzdelme az egyenjogúságért azonban sokkal korábban kezdődött, hiszen 1867-ben a világon először az Egyesült Államok-beli Wyomingban már nők is voksolhattak. Ennek hatására John Stuart Mill közgazdász és filozófus, a politikai utilitarizmus úttörője megírta A nők elnyomása című munkáját, amely világszerte az egyenlőségért folytatott politikai kampány kiindulópontja lett. Millhez később csatlakozott a politikusfeleség Millicent Fawcett, aki nem az Emmeline Pankhursték-féle tüntetésekkel, robbantásokkal és éhségsztrájkkal, hanem parlamentáris eszközökkel próbálta meggyőzni a döntéshozókat. Szobrát idén tavasszal avatják fel a brit fővárosban, a Parliament Square-en ő lesz az egyetlen női figura tizenegy férfi politikus emlékműve között.

Az egyenjogúságért vívott harcban a valódi fordulópontot az első világháború jelentette, komoly változást hozva a foglalkoztatottságban. A fronton lévő férfiak helyett nőket alkalmaztak férfiállásokban férfibérért, így 1918-ban eredményesen zárult a választójogi küzdelem a briteknél, elsőként Európában.
Bár itthon már 1905-ben megalakult a Magyar Feministák Egyesülete, mégis 1945-ig kellett várni a női választójog bevezetésére – ahogy a franciáknál is. Svájcban a hölgyek még később, csak 1977-ben érvényesíthették alkotmányos jogukat. A legtovább viszont Szaúd-Arábiában tartott az aktivisták küzdelme: az arab országban 2015 decembe-rében élhettek először szavazati jogukkal a nők.