Hírszerzők ismeretlen ügyei

– Mi újat lehet mondani például Mata Hariról?

– Az elmúlt években számos, eddig nem ismert forrás lett kutatható, amelyek révén seregnyi friss információt tudhatunk meg például róla is. Ezen túl a könyvben szerepelnek olyan emberek, akikről keveset-, vagy szinte semmit nem tud a magyar közönség.

– Például?

– Karl Schulmeister, aki Napóleon hírszerzője volt. A rossznyelvek szerint Schulmeistert úgy mutatták be a császárnak, hogy íme, az az ember, akinek a szíve helyén is agy dobog. De úgyszintén joggal említhetnénk Allan Pinkertont, akinek titkosszolgálati munkájáról néhány esztendeje tettek közzé újabb anyagokat az amerikai hírszerző szervek.

– Most? Hiszen ő az amerikai polgárháború idején dolgozott...

– Igen, most. Bizonyos, általunk ismeretlen érdekek eddig azt diktálták az információk birtokosainak, hogy hallgassanak.

– A könyvében szerepel Otto Skorzeny is. Nem vádolták a nácik dicsőítésével?

– De igen. Ám úgy gondolom, mivel munkámban egy-egy adott ember katonai-hírszerzői értékelésénél megmaradtam a szigorú szakmai szempontoknál, nem vagyok vádolható semmiféle szélsőséggel. Ilyen alapon egyébként bárkiről nehéz lenne írni, hiszen mindegyikük egy-egy adott eszmét szolgálva tette azt, amit. Skorzeny pedig a háború után például a Moszaddal is együtt dolgozott, és ezért ők cserében levették a listájukról…

– Mármint az izraeli titkos­szolgálatnak?

– Igen.

– Mennyire voltak ügyesek ezek a kémek?

– Ezek az emberek éppúgy szerettek vagy gyűlöltek, mint bármelyikünk. Nem félelem és rettegés nélküli félistenekkel állunk szemben, hanem esendő lényekkel, akik szerették a szeszt, az ellenkező nem tagjait, és profi létükre is tévedtek olykor.

– Hazai ügyek szerepelnek a könyvben?

– Ebben nem, de a folytatásban már lesznek ilyen témák is. A hazai feltáró munka sajnos összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint a külföldi.