Krónika
Házi kedvencek produkciói a manézs előtt
A rendhagyó eseményen a Fővárosi Nagycirkusz a családokat kedvenceikkel együtt – kutyával, macskával, hörcsöggel, tengerimalaccal, madárral és bármilyen más háziállattal – várja a cirkusz épülete elé, ahol a szabadban felállított porondokon lehet majd bemutatni az apró trükköket. A program valamennyi résztvevőjét ajándékkal jutalmazzák, a legjobbakat pedig meginvitálják a Fővárosi Nagycirkusz manézsába is.
Több utazó cirkusz is csatlakozott a kezdeményezéshez, így a gazdák és kedvenceik akár vidéken is bemutathatják produkcióikat. Az akcióban részt vevő cirkuszok: Aréna Cirkusz (Székesfehérvár), Circus America (Tiszaújváros), Eötvös Cirkusz (Szeged), Exit Cirkusz (Kaposvár), Hungária Nagycirkusz (Zalaegerszeg), Magyar Klasszikus Nagycirkusz (Tapolca), Magyar Nemzeti Cirkusz (Debrecen), Mr. Gerald Show (Szentendre), Utazó Budapest Nagycirkusz (Privigye – Szlovákia).
Míg tavaly nyáron vízzel árasztották el a Fővárosi Nagycirkusz porondját, az idén jeget varázsolnak a nyárba. Mint arról beszámoltunk, korábban is volt már jégrevü a Fővárosi Nagycirkuszban, akkor azonban nem saját tulajdonú jégpáncélt hizlaltak a manézsba, hanem bérelték a technikát, így most próbálkoznak először jégépítéssel, amelynek minőségét jégkorong-válogatottunk játékosai tesztelték.