Krónika
Hatvan éve indult a kozmoszba Lajka
Az első Föld körül keringő állatként a moszkvai kóbor husky beírta magát az űrkutatás történetébe
Az amerikaiak első űrugró élőlényei a muslicák voltak, amelyeket az Albert névre hallgató rhesusmakákó követett. Az 1950-es évek elején a szovjetek kutyákkal kezdték meg az állatkísérleteket, amelyekhez tíz példányt a Moszkva utcáin kóborló állatokból gyűjtöttek be, feltételezve, hogy azok már hozzászoktak az éhezéshez. Közülük választották ki a hároméves nőstény husky-terrier keverék Lajkát, „aki” a Szputnyik-2 fedélzetén a nagy októberi szocialista forradalom negyvenedik évfordulójához időzítve indult a kozmoszba. Azt mindenki tudta, hogy életét feláldozzák a tudomány érdekében, hiszen, ha az űrben tartózkodást túl is élte volna, a Földre már nem tudták volna visszahozni. A startra 1957. november 3-án került sor. A szovjet média a következő időszakban ellentmondásos híreket közölt sorsáról, de a valóság csak 2002-ben derült ki: a kutya a kabin túlhevülése és a stressz miatt pár óra után eszméletét vesztette, majd elpusztult. Lajka az első Föld körül keringő állatként írta be nevét az űrkutatás történetébe, emlékére szobrot is emeltek. Utazása nem volt hiábavaló, bebizonyosodott, a fellövés és az űrben tartózkodás is túlélhető.