Krónika

Gyerekrajz pályázatokat indít a Három királyfi mozgalom

Március 31-ig lehet leadni a rajzokat a pályázatra

Gyerekrajz-galériák köré szerveződő közösségfejlesztő programot indít a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom önkormányzatok bevonásával.

Az elsőként a Ferencvárosban elindított program gyerekeknek szóló rajzpályázatokra épül és a kisgyerekes családok közösségeinek megerősítését célozza.

Skrabski Fruzsina, a civil szervezet elnöke - kutatásaikra hivatkozva - arra hívta fel a figyelmet, fontosak az erős helyi közösségek ahhoz, hogy minél több gyerek szülessen. Felméréseik szerint a második és a további gyermekek vállalásánál sokat segít az anyáknak a "társas támogatás". Hamarabb vállalkoznak a szülésre, ha  a családtagok mellett másoktól, például egy szomszédtól is kapnak segítséget.

A mozgalom ezért "kis helyi közösségeket" szeretne létrehozni, ennek egyik lehetősége a gyerekek számára kiírt rajzpályázat, illetve a válogatott alkotásokból készülő kiállításhoz kapcsolódó programok.

A Mama címmel szerdán meghirdetett ferencvárosi pályázatra március 31-ig lehet leadni a rajzokat. Az április 8-ai eredményhirdetés után kiállítást rendeznek a képekből, a galéria köré pedig közösségformáló programokat, beszélgetéseket szerveznek kisgyermekes családoknak.

Az így kialakuló barátságok megerősítésére három-négy havonta újra meghirdetik a rajzpályázatokat családi témákban. A civil szervezet vezetője szerint a közösségépítés azért is fontos, mert mára népbetegséggé vált a magány, és ez nem csak az időseket vagy az elváltakat érinti, hanem az egyetemistákat és a kismamákat is. 

Bácskai János (Fidesz-KDNP) ferencvárosi polgármester örömét fejezte ki, hogy az országban elsőként a IX. kerületben indul el a helyi közösségépítést szolgáló modellprogram. Majd kifejtette, büszke arra, hogy a Ferencvárosnak "a Fradin kívül" már hét közösségi tere van, a mostani program lesz a nyolcadik.