Krónika
Gyerekjátékból vált népszerű felnőtt hobbivá a társasozás
A rendezvény társadalmi célja a szórakozás mellett a játékkultúra terjesztése: a családok és baráti társaságok közös, értelmes, illetve minőségi időtöltésének előmozdítása

– Most mi történt, elfogyott az életpontom? – kérdezi egyik játékosa Benedeket, a Doom számítógépes játék táblás változatának irányítóját a Ráday utcai Gémklubban. A társas- és kártyajáték bolt által szervezett, kétezertizennyolc percig tartó játékhétvégének még csak harmadik-negyedik órájában járunk, de már több mint negyvenen ülnek négy-öt fős csoportokban az üzlethelyiség termeiben elhelyezett asztaloknál. – Választhatsz: húzol egy kártyát vagy előre lépsz! – halljuk az egyik sarokból, míg a terem másik végéből felhangzik: – És indulnak a rakéták!
A hétvége kellékei és főszereplői némi chips, kóla, víz és tésztasaláta mellett olyan, a húszas-negyvenes közönség körében népszerű játékok, mint az asszociációs-képességeinkre apelláló Dixit, a történelmi-taktikai 7Csoda, a városépítős Carcassone, a kártyajátékparódia Munchkin, a kooperatív-világmegmentő Pandemic vagy a csodálatos makettekkel rendelkező, erdőgazdálkodós Fotoszintézis, de játszhatunk a Rejtő-figura ihlette Piszkos Fred, a kapitány kártyás partitársassal is. Valamint persze a nagy klasszikusok is megtalálhatóak a polcokon: van a Gémklubban sakk, Monopoly vagy römi is. Ahogy mindebből látszik, a maraton helyszíne nem egyszerű játékbolt, alapítója, Aczél Zoltán és tulajdonostársai mind szenvedélyes társasozók, akik lassan harminc éve saját maguk fordítanak és fejlesztenek játékokat, sőt azok elméleti hátterével és pedagógiájával is foglalkoznak.
Azonban a játékmaraton ötlete Nagy Levente boltvezetőtől származik, aki 2016-ban, a középiskolai negyvennyolcórás focizások mintájára találta ki a rendezvényt. Azt is megtudtuk tőle, hazánkban az elmúlt tizenöt év során lett a társasjátékozás egyre elterjedtebb felnőtt hobbi: – Sokan először ajándékvásárlási céllal jönnek be, gyerekjátékot keresnek, aztán rácsodálkoznak, hogy már nem csak a Gazdálkodj okosan! létezik, ami felnőtteknek is érdekes lehet. De az sem szokványos dolog, hogy nálunk a legújabb játékokat is ki lehet próbálni, nemcsak játékbemutatók keretében, hanem bármikor.
– Sok kedvenc játékomat itt ismertem meg. Azon kívül persze, hogy szeretek nyerni, néha jól esik játék közben borsot törni a párom orra alá – meséli nevetve Sándor Noémi két kör Munchkin között, miért jár a Gémklubba. – A társasozás nekem szórakoztató kihívás is, hiszen a megfelelő taktika kitalálása nagyon nehéz feladat – teszi hozzá. Barátaival azért vesznek részt az immár harmadszorra megrendezett eseményen, mert ilyenkor a komoly koncentrációt igénylő, hosszú játékokra is van idő, illetve több menetet is le lehet játszani belőlük, nem kell abbahagyni olyan „prózai” okok miatt, hogy bezár a bolt. A negyvenes éveiben járó Tuska Miklós játékfejlesztő szerint a remek kikapcsolódás és sikerélmény mellett a társasozásnak felnőtt korban is sok haszna van: fejleszti a memóriát, a kombinatorikai képességeket, a társas kommunikációt, a kifejezetten kooperatív játékok pedig együttműködésre tanítanak. E készségekre pedig nemcsak a gyerekeknek van szükségük.
Mi sem mutatja jobban azt, mennyire virágkorukat élik nap-jainkban a társasjátékok, minthogy az óbudai Kiscelli Múzeumban idén februárban interaktív játéktörténeti kiállítást rendeztek Te jössz?! címmel, melyen az Országos Kaszinótól a szabadulószobákig, a malomtól és libajátéktól a propaganda játékokon át a Catan telepeséiig barangolhatták be a látogatók a magyar társasok mintegy száz évét. Ráadásul a tárlatot a nagy érdeklődésre való tekintettel június közepén újranyitják.