Krónika
Golyóálló üvegfallal védik majd az Eiffel-tornyot
Turistaakvárium
A munkálatok október elején kezdődnek meg, a torony köré két és fél méter magas, golyóálló, átlátszó üvegből készülő fal kerül. A hivatalos indoklás szerint az intézkedés célja, hogy a turistákat megvédjék. A Le Parisien szerint az előkészületi munkák már a jövő hét elején megkezdődnek, és az átadást jövő év júliusára tervezik, a munkák költségét pedig húszmillió euróra taksálják. Jó hír a Párizsba látogatóknak, hogy a torony az építés idején is látogatható lesz. A projekt ugyanakkor nem nyerte el a helyi lakosok tetszését, a közösségi oldalakon a kerítést többen turistaakváriumnak nevezték. A francia főváros vezetői azzal érvelnek az üvegfal mellett, hogy így majd eltűnnek a mostani fémkorlátok, és zavartalanná válik a torony látványa.
