Krónika

Globális egyenlőtlenségek a kommunikációkutatásban

Az Egyesült Államok, illetve Nyugat-Európa dominanciájának több oka is van: történelmi és társadalmi különbségek, rendszerszintű következetlenségek, valamint gazdasági érdekek

Erősen diszkriminatív a kommunikáció- és médiatudomány szakterület publikációs rendszere globálisan. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint a vezető tudományos folyóiratokban mindössze egy százalékát teszik ki a perifériaországok – köztük Magyarország – által közölt tanulmányok.

A tudomány önmagáról alkotott ideája szerint meritokratikus, azaz érdemeik, teljesítményük szerint díjazza tagjait, tekintet nélkül vallásra, származásra vagy nemre. Csakhogy ez nem így van – nyilatkozta lapunknak Demeter Márton kommunikációkutató. Ha ugyanis így volna, akkor a vezető, magukat nemzetközinek nevező tudományos folyóiratok nemzetközi diverzitása magas kellene legyen. Ám ha jól megnézzük, azt látjuk, hogy a publikációk kilencven százalékát amerikai és nyugat-európai szerzők teszik ki. Ez egyébként általános jelenség a tudomány világában, de leginkább a kommunikáció- és médiatudományok és a társadalomtudományok területén ütközik ki – magyarázta.

Alapvetően globális Északra és Délre osztjuk az országokat. Északhoz tartozik az Egyesült Államok és a kultúrköre, Kanada, Ausztrália, Nyugat-Európa, Skandinávia és a fejlett ázsiai országok – magyarázta. Az Észak teszi ki a publikációk 99 százalékát. Ezzel szemben a Dél, vagyis Afrika, Közel-Kelet, Oroszország, Kína vagy Közép-Európa, így Magyarország is, osztozik a maradék 1 százalékon. Márpedig a tudomány alapvetően úgy gondolja, hogy a tudás a világ minden részében egyformán termelődik, s ha vannak nemzetközi színterei, úgy ennek ott reprezentálódnia is kell. Az védhetetlen álláspont, hogy minden okos ember Amerikában él.

Ennek okai között fontos a történelmi kontextus szerepe. Ha Magyarországra és a szovjet tömb országaira gondolunk, könnyen belátható, hogy a kommunizmus ideje alatt a politikailag kockázatos tudományterületek nem fejlődhettek úgy, mint a nyugati országokban. Hiszen a kutatók nem férhettek hozzá a legújabb kutatási eredményekhez, nem utazhattak vagy nyerhettek ösztöndíjakat. Ahol de facto nincs szólásszabadság, ott csak propagandát művelhetsz, kommunikációkutatást nem – hangsúlyozta.

Másrészről a publikációs hálózatokban is működik az úgynevezett Máté-effektus. Ez azt jelenti, hogy többen hivatkoznak egy amerikai szerzőre, mint egy perifériából publikáló kutatóra, még ha ugyanabban a lapban közlik is írásaikat. A Matilda-effektus pedig ugyanerre vonatkozik a férfi és női szerzők viszonyában, ahol a nőket éri hátrányos megkülönböztetés. Ezeket a cikkeket állítólag vakon ellenőrzik, a valóság azonban az – így Demeter –, hogy azt nagyon is látják, melyik országból és milyen egyetemről ír egy adott szerző. Ezekbe a lapokba csak perifériához köthető témákkal van esély bekerülni, de alig találni szerkesztői bizottságot, ahol akadna lektor a perifériaterületekről. Így pedig nagyobb a valószínűsége, hogy elutasítanak egy írást.

Gazdaságilag sem érdeke ezeknek a lapoknak publikálni a perifériaterületekről. Először is mert nem adnak honoráriumot a szerzőknek, sőt, gyakran a kutatók fizetnek, hogy tanulmányuk ingyenesen elérhető legyen. Illetve ott vannak az előfizetések, a kutatási ösztöndíjakból készült cikkek is. Ráadásul egy vezető lap érdeke a magas idézettség, ezért eleve olyan szöveget közöl, amelynek várhatóan magas lesz a hivatkozási aránya.

Nem arról van szó, hogy bármilyen rossz szöveget le kellene közöljenek a globális Délről – hangsúlyozta a kutató. Hanem arról, hogy a jobb szövegeket is kidobják, hiszen nem fűzi őket érdek hozzájuk, és nem is tudják a helyükön kezelni. Hogy ez változzon, a szerkesztői bizottságokba több ember kellene a perifériaterületekről. Ám ehhez vezető nemzetközi folyóiratokban kell publikálni, angolul. Jelenleg viszont történelmi okokból hiányzik a tudományos elit azon három generációja a perifériákon, amely az ehhez szükséges feltételt jelentené.