Krónika
Füstöt ontó gépek helyett lovak vontatta kocsikra szavaztak
Százötven éve indult útjára az első pesti lóvasút a Kálvin tér és Újpest között
A ló vagy öszvér vontatta, kötött pályán közlekedő lóvasút a 19. század elején – a gőzvontatás megjelenése ellenére – éppen a gőzüzemmel járó füst miatt a városi tömegközlekedés népszerű eszközévé vált. Az első lóvontatású városi vonatot 1832-ben New York Bowery negyedében helyezték üzembe, majd 1855-ben Európában, Párizsban is feltűnt, és csakhamar London és Berlin utazóközönségét is meghódította.
Az első pesti lóvasutat 1827. augusztus 20-án nyitották meg, s a Kőbányától a Kerepesi útig csak terhet szállító kocsik egy évig működtek. A rendszeres tömegközlekedést kezdeményező Károlyi Sándor gróf (a Hangya Szövetkezet alapítója) 1863-tól szorgalmazta a rendszeres összeköttetés megteremtését újpesti uradalmi birtokai és Pest között, s erre a célra a Párizsban látott lóvasutat tartotta a legalkalmasabbnak. Végül 1865 májusában megalakította a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot (PKVT), amelynek alelnöke a közlekedéspolitikában fontos szerepet játszó Hollán Ernő hadmérnök lett.A vállalkozók megépíttették a pályát, megrendelték az ülő- és állóhelyeket biztosító kocsikat, a jórészt írástudatlan utazóközönségre tekintettel a megállók neveit kis színes zászlókkal is megjelölték.
A lóvasút avatóünnepségére 1866. július 31-én került sor, és augusztus 1-jén – Európában hatodikként – Pesten is megindult a közforgalmú lóvasút a Kálvin tér és Újpest között.A kilenc kilométeres távon a menetidő harmincöt perc volt, ám a kitérőknél olykor tíz percet is kellett várni, így az út akár egy óra hosszáig is eltarthatott. A tizenkét kocsi, amely egyenként negyven utast szállított, tizennégy fordulót tett meg naponta.A járat csakhamar olyan népszerű lett, hogy csak elővételben lehetett jegyet kapni, óriási volt a zsúfoltság, az első hónapban ötvenhétezren utaztak rajta. Első osztályon húsz, harmadikon tíz krajcárt kellett fizetni a jegyért, de a gyári munkások engedményt kaptak. Ha a lovak elfáradtak, az utasok segítettek nekik a haladásban.
A budapesti lóvasút legnagyobb kiterjedése idején, 1889-ben, 45,8 kilométer hosszon üzemelt, és a harmincegy járaton ezerkétszáz ló teljesített szolgálatot. A robbanásszerűen fejlődő nagyváros utcáin 1887-ben jelentek meg az első villamosok, majd 1894-ben a főváros döntött a lóvasutak villamosításáról. A tömegközlekedésből kiszorult lóvasút 1898. június 7-én tette meg búcsúútját a Déli pályaudvar és a János-kórház közötti szakaszon, de a margitszigeti 1730 méter hosszú vonalon még 1928 áprilisáig jártak ló vontatta kocsik.
Az évforduló alkalmából a hét végén a BKV nosztalgiavillamos-felvonulást tartott. A zsúfolásig telt, különleges villamosok a Nagykörúton, valamint a 17-es járat Széll Kálmán tér és Vörösvári út közötti szakaszán közlekedtek.
Az első pesti lóvasutat 1827. augusztus 20-án nyitották meg, s a Kőbányától a Kerepesi útig csak terhet szállító kocsik egy évig működtek. A rendszeres tömegközlekedést kezdeményező Károlyi Sándor gróf (a Hangya Szövetkezet alapítója) 1863-tól szorgalmazta a rendszeres összeköttetés megteremtését újpesti uradalmi birtokai és Pest között, s erre a célra a Párizsban látott lóvasutat tartotta a legalkalmasabbnak. Végül 1865 májusában megalakította a Pesti Közúti Vaspálya Társaságot (PKVT), amelynek alelnöke a közlekedéspolitikában fontos szerepet játszó Hollán Ernő hadmérnök lett.A vállalkozók megépíttették a pályát, megrendelték az ülő- és állóhelyeket biztosító kocsikat, a jórészt írástudatlan utazóközönségre tekintettel a megállók neveit kis színes zászlókkal is megjelölték.
A lóvasút avatóünnepségére 1866. július 31-én került sor, és augusztus 1-jén – Európában hatodikként – Pesten is megindult a közforgalmú lóvasút a Kálvin tér és Újpest között.A kilenc kilométeres távon a menetidő harmincöt perc volt, ám a kitérőknél olykor tíz percet is kellett várni, így az út akár egy óra hosszáig is eltarthatott. A tizenkét kocsi, amely egyenként negyven utast szállított, tizennégy fordulót tett meg naponta.A járat csakhamar olyan népszerű lett, hogy csak elővételben lehetett jegyet kapni, óriási volt a zsúfoltság, az első hónapban ötvenhétezren utaztak rajta. Első osztályon húsz, harmadikon tíz krajcárt kellett fizetni a jegyért, de a gyári munkások engedményt kaptak. Ha a lovak elfáradtak, az utasok segítettek nekik a haladásban.
A budapesti lóvasút legnagyobb kiterjedése idején, 1889-ben, 45,8 kilométer hosszon üzemelt, és a harmincegy járaton ezerkétszáz ló teljesített szolgálatot. A robbanásszerűen fejlődő nagyváros utcáin 1887-ben jelentek meg az első villamosok, majd 1894-ben a főváros döntött a lóvasutak villamosításáról. A tömegközlekedésből kiszorult lóvasút 1898. június 7-én tette meg búcsúútját a Déli pályaudvar és a János-kórház közötti szakaszon, de a margitszigeti 1730 méter hosszú vonalon még 1928 áprilisáig jártak ló vontatta kocsik.
Az évforduló alkalmából a hét végén a BKV nosztalgiavillamos-felvonulást tartott. A zsúfolásig telt, különleges villamosok a Nagykörúton, valamint a 17-es járat Széll Kálmán tér és Vörösvári út közötti szakaszán közlekedtek.