Krónika

Földrengés és homokvihar sújtotta Iránt

Katasztrófa

Nagy, 5,9-es erősségű földrengés rázta meg Irán északnyugati részét Kermánsáh térségében. A kezdeti földmozgást huszonegy utórengés követte, amelyek közül kettő erőssége meghaladta a Richter-skála hármas fokozatát.

Az amerikai földtani intézet (USGS) mérései szerint a földrengés fészke Kermánsáhtól nyolcvannyolc kilométerre nyugat-északnyugatra volt, tíz kilométeres mélységben. A kermánsáhi egyetem orvosi mentőszolgálatának vezetője közölte az IRNA hivatalos hírügynökséggel, hogy a földmozgásnak két halottja és kétszáznegyvenegy sérültje van. A földrengést Bagdadban is érezni lehetett az iraki televízió jelentése szerint. Az iraki fővárosból nincsenek értesülések sérültekről. Tavaly novemberben egy 7,3-as erősségű földmozgás az Irakkal szomszédos hegyvidéki Kermánsáh tartományban legkevesebb ötszázharminc halálos áldozatot követelt, míg a sérültek száma több ezerre volt tehető. Közben Irán délkeleti részén is természeti katasztrófa pusztított szombaton, a Szisztán és Beludzsisztán tartományra lecsapó heves homokvihar miatt legalább százhetven embert kellett kórházba szállítani, összesen nyolcszáz embert láttak el légzési nehézségek miatt.