Krónika
Földmaffia az agrárhivatalban
Piramisjátékkal hívták le az uniós támogatásokat
A vád az uniós területalapú támogatások jogosulatlan igényléséről szól, a vádirat szerint az agrárhivatal két vezetője piramisszerű bűnszervezetet épített fel, amely még 2012-ben kezdte meg működését.
A maffia-bűncselekmény szellemi vezetői azt észlelték, hogy a támogatásra elvben jogosultak közül sokan nem veszik igénybe az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból érkező támogatást.
Ez azzal volt magyarázható, hogy az érintett földtulajdonosok nem művelték földjeiket, azt bérbe sem adták, a támogatásra ugyanis a földek művelői voltak jogosultak. Ezt a piaci rést kihasználva az elsőrendű vádlott széles körű agrárkapcsolatai segítségével egy bűnszervezetet épített fel, bizalmasait beavatva a tervbe, fiktív bérleti szerződésekkel a parlagon heverő földekre benyújtották a támogatási kérelmet.
Forrásaink szerint a hivatal az igénylőket csak szúrópróbaszerűen ellenőrizte, kontroll jobbára csak akkor jött szóba, ha valaki többet kért, mint amennyi járt volna. A piramis csúcsán a két vezető tisztségviselő állt, alattuk voltak a bizalmasok, akik a visszaigénylő vállalkozásokat, illetve magánszemélyeket gyűjtötték.A szervezők és névleges igénylők közreműködésükért a kifizetett támogatás bizonyos százalékát kapták meg.
A vádirat szerint 2012-ben öt jogosulatlanul igénylő agrárcég százhúszmillió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. 2013-ban már további negyvenegy cég és harminchét magánszemély is bekapcsolódott az üzletbe, s így csaknem másfél milliárd forint támogatásra nyújtottak be kérelmet, ám a kifizetések idejére a bűnszervezet lelepleződött, így a 2013-as tételek esetében így már csak a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete miatt emelhetett vádat az ügyészség
A két fővádlottat és több szervezőt is előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, ám mint azt Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk, jelenleg csak egy terhelttel szemben rendelt el házi őrizetet a bíróság, mivel már nem állnak fenn a legszigorúbb kényszerintézkedés törvényi feltételei.