Krónika
Földimogyoró az űrben
Az Ultima Thule nevet viselő égitest bepillantást enged a Naprendszer történetének korai szakaszába
Az év első napján a New Horizons elhaladt az Ultima Thule nevű égitest mellett, ami azért óriási jelentőségű, mert az égitest nagyrészt változatlan formában maradt fenn a keletkezése óta, így bepillantást enged a Naprendszer történetének korai szakaszába – mondta lapunk megkeresésére Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára. A szonda háromezer-ötszáz kilométerre közelítette meg a Földtől 6,6 milliárd kilométerre, a Kuiper-övben keringő égitestet.
A képek és más adatok tíz órával az Ultima Thule elérése után futottak be a Földre, ebből négy órába telt, amíg a szonda elvégezte a vizsgálatokat, majd további hat órát vett igénybe, amíg az adatok elérték a NASA Deep Space Network nevű hálózatának madridi antennáját. A lassú átvitel egyrészt az irdatlan távolsággal, másrészt a csekély sávszélesség miatti gyenge adatátviteli sebességgel magyarázható – hangsúlyozta Mizser Attila. Az égitestről az első fotó amúgy nyolcszázezer kilométerről készült. Az erősen pixeles és homályos fényképen már kirajzolódott a harminckét kilométer hosszú és tizenhat kilométer széles Ultima Thule földimogyoró-szerű alakja.
Mizser Attila kifejtette, a New Horizons háromezer-ötszáz kilométeres közelítése a Föld–Hold-távolság századrésze, azaz ilyen „magasságból” már kiválóan láthatók az Ultima Thule felszíni formái. A szondán lévő műszerek arra is alkalmasak, hogy a színképelemzés módszerével megállapítsák, miféle kőzetek alkotják az égitestet. Ez a messzi randevú azért óriási jelentőségű, mert az égitest nagyrészt változatlan formában maradt fenn a keletkezése óta, így bepillantást enged a Naprendszer történetének korai szakaszába – hangoztatta a csillagász. Mint fogalmazott, az egész olyan, mint egy négy és fél milliárd éve lefagyasztott lelet.
Egy rejtélyt már sikerült is megoldani. Korábban ugyanis a kutatók nem tudták, hogy miért nem ingadozik az égitestről visszaverődő fény, ahogy azt egy szabálytalan alakú, forgó objektumtól várták volna. Mint kiderült, annak forgástengelye épp a szonda felé nézett, így az égitest úgy járta útját hozzá képest, mint egy propeller.
Fontos megjegyezni, az Ultima Thule vizsgálatából származó legfontosabb adatok még csak ezután fognak visszaérkezni. A szonda nem áll meg – ha minden jól megy, 2027-ig vagy 2028-ig lesz a Kuiper-övben. A tervek szerint még két tucat objektumot vizsgál ott meg, sőt ha marad elég üzemanyaga, egy újabb égitest mellett is elrepülhet.
A képek és más adatok tíz órával az Ultima Thule elérése után futottak be a Földre, ebből négy órába telt, amíg a szonda elvégezte a vizsgálatokat, majd további hat órát vett igénybe, amíg az adatok elérték a NASA Deep Space Network nevű hálózatának madridi antennáját. A lassú átvitel egyrészt az irdatlan távolsággal, másrészt a csekély sávszélesség miatti gyenge adatátviteli sebességgel magyarázható – hangsúlyozta Mizser Attila. Az égitestről az első fotó amúgy nyolcszázezer kilométerről készült. Az erősen pixeles és homályos fényképen már kirajzolódott a harminckét kilométer hosszú és tizenhat kilométer széles Ultima Thule földimogyoró-szerű alakja.
Mizser Attila kifejtette, a New Horizons háromezer-ötszáz kilométeres közelítése a Föld–Hold-távolság századrésze, azaz ilyen „magasságból” már kiválóan láthatók az Ultima Thule felszíni formái. A szondán lévő műszerek arra is alkalmasak, hogy a színképelemzés módszerével megállapítsák, miféle kőzetek alkotják az égitestet. Ez a messzi randevú azért óriási jelentőségű, mert az égitest nagyrészt változatlan formában maradt fenn a keletkezése óta, így bepillantást enged a Naprendszer történetének korai szakaszába – hangoztatta a csillagász. Mint fogalmazott, az egész olyan, mint egy négy és fél milliárd éve lefagyasztott lelet.
Egy rejtélyt már sikerült is megoldani. Korábban ugyanis a kutatók nem tudták, hogy miért nem ingadozik az égitestről visszaverődő fény, ahogy azt egy szabálytalan alakú, forgó objektumtól várták volna. Mint kiderült, annak forgástengelye épp a szonda felé nézett, így az égitest úgy járta útját hozzá képest, mint egy propeller.
Fontos megjegyezni, az Ultima Thule vizsgálatából származó legfontosabb adatok még csak ezután fognak visszaérkezni. A szonda nem áll meg – ha minden jól megy, 2027-ig vagy 2028-ig lesz a Kuiper-övben. A tervek szerint még két tucat objektumot vizsgál ott meg, sőt ha marad elég üzemanyaga, egy újabb égitest mellett is elrepülhet.