Krónika

Felmatricázott mozdony a jubileumra

Bemutatta tegnap a MÁV-Start Zrt. az alapításának hatszázötvenedik évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileuma alkalmából felmatricázott mozdonyt a Nyugati pályaudvaron.

Magyarország első egyetemét 1367-ben alapította Nagy Lajos király, V. Orbán pápa és Vilmos püspök. Most a MÁV és a PTE közösen díszítette fel a mozdonyt annak érdekében, hogy a kerek évforduló híre minél több helyre eljusson. A Taurus villamos mozdony 2018. szeptember 1-jéig viseli „ünnepi ruháját”, addig Magyarország és Ausztria vasútvonalain mintegy háromszáznegyvenezer kilométert tesz meg.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta: a tanuláson, a kultúrán keresztül vezethet az út a boldogabb élet felé, a kulturális kormányzat célja, hogy ne csak a fővárosban és a megyei jogú városokban élők, hanem mindenki számára minőségi kultúrát szolgáltasson. Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a két intézmény együttműködése nem új keletű, hiszen 2014 őszétől az egyik intercity járat PTE néven közlekedik. Bódis József rektor elmondta, hogy a kormány hatszázötvenmillió forint támogatást adott a rendezvénysorozatra.