Krónika
Feljelentők Dopeman bűnperében
A művet alkotói valószínűleg azért hozták létre, hogy a rendezvényen ledönthessék, és azt Pityingeren kívül mások is megrongálták.
A bíróság előtt tanúként nyilatkozó feljelentők közül többen a televíziók híradásaiból értesültek a történtekről, és többük beszámolója szerint az eset megbotránkozást, félelmet keltett bennük, néhányan pedig arról beszéltek, hogy szerintük a fentiek már nem férnek bele a szólásszabadság kereteibe. Egy idős asszony felidézte: azért tett feljelentést, mert a híradásokból arról értesült, hogy a miniszterelnök és pártja ezt nem teszi meg, hanem a magyar állampolgárokra bízza, élnek-e jogaikkal.
A tegnapi tárgyaláson több tanú is szóvá tette, hogy valójában a szobordöntés szervezőit kellene felelőségre vonni, mert Pityinger László helyettük, egyedül viseli a felelősséget az ügyben.
A rapper korábban, már pere kezdete előtt bocsánatot kért a történtek érintettjeitől, illetve azoktól, akikben azok megbotránkozást keltettek, egyúttal maga is ízléstelennek minősítette tettét, de bűnösségét tagadta.