Krónika
Erős földrengés rázta meg Új-Zélandot
A földrengés epicentruma kilencvenöt kilométerre a déli szigeti Christchurchtől volt, és alig öt kilométeres mélységben pattant ki. A rengést először 7,4-esnek jelezték, ezt később 7,8-esre módosították. Az elsőt három utórengés követte. Az északi szigeti fővárosban, Wellingtonban is megszólaltak a szirénák, és az emberek sírva menekültek az utcákra. Áldozatokról és károkról nem érkezett hír, az új-zélandi hatóságok szökőárriadót adtak ki.
Az Új-Zélandon tartózkodó Áder János köztársasági elnök és az őt kísérő delegáció tagjai jól vannak, az ijedtségen kívül nem történt baj - közölte a távirati irodával Altorjai Anita, az államfő sajtófőnöke.
Az ország a tűzgyűrűnek nevezett tektonikai lemezek övezetében fekszik, ahol évente akár tizenötezer földmozgás történik. Christchurch még nem épült fel teljesen a 2011-es rengés után, amelyben száznyolcvanöt ember vesztette életét.