Krónika

Előzetesbe került a néma robbantó

Akár életfogytiglani szabadságvesztés is várhat az elfogott bombagyártóra, akit e-mail-címe alapján találtak meg a nyomozók

Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság. Kiemelkedően súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják a terheltet, aki akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat.

Több emberen, hivatalos személy sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével vádolják P. Lászlót, aki mindeddig nem tett vallomást, mi több, kihallgatásain nem is szólalt meg. Időközben kiderült a nagyszüleinél bujkálhatott a Teréz körúti robbantó.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő azt mondta, a jelenlegi információk szerint az a legvalószínűbb, hogy valamilyen mentális zavar hatására követte el a merényletet, és erre utalhat az is, hogy egyáltalán nem beszél az őrizetben.

A robbantó felkutatására indult nyomozás egyik szála a bomba távirányítójában talált áramkör forgalmazójához vezetett, ahol kiderült, hogy csak egy ember vett ilyet. Az akkor még ismeretlen férfi négy-öt ilyen áramkört rendelt, és a rendelésekhez megadta e-mail-címét. Súlyosat hibázott ezzel a tettes, hiszen a rendőrök csak arra vártak, hogy mikor lép be az e-mail-fiókjába, és máris megtudták tartózkodási helyét. Ezután igazoltathatták és vehettek DNS-mintát a férfi anyjától.

Kiderült az is, hogy a gyanúsított két nappal a merénylet előtt terepszemlét tartott a Teréz körúton lévő épület előtt, egy nappal korábban pedig bejárta az útvonalat is, a mozgását kamerák rögzítették. Ugyanabban a ruhában volt, és ugyanúgy sétált végig az úton, így tesztelte a forgalmat, és hogy merre, hogyan tud közlekedni.

Időközben egyre több részlet lát napvilágot a gyanúsított, P. László életéről. A 23 éves fiatalember családja korábban Taksonyban élt. Köztiszteletben álltak, a nagymama a helyi általános iskola igazgatóhelyettese volt. A szülők között egy idő után nagyon elmérgesedett a viszony. Olyannyira, hogy amikor nem tudtak megegyezni a gyermekelhelyezésről, az apa súlyos döntést hozott: a gyerekekkel külföldre szökött. A férfi apjával és testvérével évekig élt Venezuelában. A külföldi utazást szörnyű drámák előzték meg. Taksonyban még sokan emlékeznek rá, hogy P. László szülei mennyit veszekedtek, illetve harcoltak, hogy kinél maradjanak a gyerekek. Egyelőre tisztázatlan okokból azonban a család évekkel ezelőtt hirtelen hazajött Magyarországra, és a Zala megyei Karmacson telepedett le.


Súlyos büntetés van kilátásban

Akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat a körúti robbantással gyanúsított férfi, amennyiben bebizonyosodik bűnössége – mondta lapunknak Borbély Zoltán büntetőjogász. Hozzátette: a megítélés szempontjából mindegy, hogy emberölésről vagy emberölés kísérletéről van szó, azaz életét vesztette valaki vagy sem. Jelen állás szerint minősítő körülmények között szerepel az előre kiterveltség, valamint hogy hivatalos személy ellen és több emberrel szemben követték el a bűncselekményt. Borbély elmondta: a bűncselekmény azért nem minősülhet terrorcselekménynek, mert ahhoz az elkövető részéről valamilyen követelés kell, hogy társuljon. A büntetés kiszabásánál enyhítő és súlyosbító körülményeket is figyelembe kell vennie a bíróságnak, előbbiek között említhető, hogy a gyanúsított a hatóság tájékoztatása szerint büntetlen előéletű. (BR)