Krónika
Elölről kezdték a tábornokpert
Ismét a bíróságon a whiskysdobozok rejtélyes ügye
Debrecenben júniusban kezdődött meg az új eljárás a vádirat ismertetésével, de az egyik ülnök távolléte miatt a két tárgyalási nap között több mint három hónap telt el, így az egész új eljárást elölről kellett kezdeni. A tizenhét vádlott egyike Fapál László volt államtitkár. Az ügyészség szerint a honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító cégektől. Az egyik vádlott vallomásában többek között azt mondta, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is részesült a visszaosztott pénzekből, ezeket az államtitkár whiskysdobozban vitte el neki. Az eljárás három hét múlva folytatódik.