Krónika

Elfogták a kegyetlen szerbiai magyar bérgyilkost

Három országban, köztük hazánkban is felbukkant a csantavéri születésű mészáros,akinek kiadatását Szerbia mellett mi is kezdeményeztük

Őrizetbe vették pénteken egy prágai szállodában Dér Csaba csantavéri születésű bérgyilkost, aki ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki.

A férfi, akit több bérgyilkossággal is gyanúsítanak, legutóbb a Belgrád melletti Banovo Brdóban lőtte le január 5-én Nebojsa Markovicot fényes nappal. Szerbiai lapértesülések szerint Nebojsa Markovic meggyilkolásakor tévedés történhetett, az áldozat ugyanis Aleksandar Saracnak, a hírhedt Pink Panther bűnbanda tagjának a sógora volt. Ezért azt gyanítják, hogy valójában nem ő volt a kiszemelt célpont. A szerb rendőrség közleménye szerint Szerbia kérni fogja a gyanúsított kiadatását. Dér Csaba Hollandiában és Budapesten is gyilkolt, s feltételezések szerint több, egyelőre megoldatlan gyilkosság is fűződik nevéhez.

A 39 éves Dér – aki kisstílű tolvajból vált a Balkán egyik legtöbbet foglalkoztatott bérgyilkosává – 2018. június 30-án Amszterdamban egy vendéglő teraszán lőtte agyon a horvát származású, de holland állampolgársággal is rendelkező Ivan Serdusicot. A biztonsági kamerák rögzítették a gyilkosságot, de Dér DNS-mintáit is megtalálták a tetthelyen. Budapesten 2018. szeptember 20-án egy kétes hírnevű vállalkozóval, V. Lászlóval végzett egy parkolóban. A férfit térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte. Dér Csaba korábban is volt már őrizetben gyilkosság miatt. Újvidéken 2004. május 11-én Branislav Jelacicot, a Firma bűnbanda egyik tagját lőtte agyon a helybeli Marina vendéglőben vitás kábítószerügyek miatt. Akkor tizenöt évre ítélték, de tizenhárom év után szabadlábra helyezték. Néhány hónappal azt követően, hogy kijött a börtönből, 2017 szeptemberében Szarajevóban fogták el. Fegyver volt nála, és azt feltételezték, hogy gyilkosságra készült. Alan Kozart, a bári bűnbanda vezetőjét kellett volna megölnie. A gyilkosságok közti időszakokban Dér luxuséletet élt, jachtokon pihent, drága gépkocsikat vezetett. A magyar hatóságok bejelentették: kezdeményezik a kiadatását az őrizetbe vett szerbiai magyar bérgyilkosnak.