Krónika

Elfogta az Iszlám Állam egyik terroristáját a TEK

Öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket is irányított - A TEK terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést

Az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetőjét fogták el Magyarországon. Az akciót a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központtal együttműködve hajtotta végre - közölte a fővárosi főügyész pénteken.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.

A TEK terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést
A TEK felderítési adatai alapján megállapítást nyert, hogy F. Hassan Szíriában csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez. A TEK közleménye szerint a férfi a rendelkezésre álló adatok szerint az Iszlám Állam által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt Szíriában, továbbá Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekült kérelme alapján kiállított menekült úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult. 
A TEK feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a mai napon őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit.
A Terrorelhárítási Központ tovább folytatja felderítési tevékenységét és támogatja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eljárását.

A kitoloncolás végrehajtásáért a Görögországban menekültstátusszal rendelkező férfi idegenrendészeti őrizetbe került - tették hozzá.

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség együttműködése nyomán fény derült arra, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja. 

A nyomozás adatai szerint az ISIS 2016-ban Szíriában, Homs városában - bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából - egy helyi lakos mintegy 20 családtagját kivégezte, mert az megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez. A szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett - írták.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével pénteken őrizetbe vette a férfit, minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatják ki, és indítványozzák letartóztatását.

Az M1 aktuális csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt. A gyanúsítottat információik szerint a nyírbátori menekültügyi központban fogták el.