Krónika
Egy orvosi gondatlansági esetben a doktor javára döntöttek a Google ellen
A holland sebésznek az Európai Bíróság jog a felejtésre döntése nyújtott lehetőséget, ami könnyen indíthat el láncreakciót
Az interneten viszont fennmaradtak az interneten az esetről szóló cikkek, sőt az orvosokat elmarasztaló nem hivatalos feketelisták is, amelyeken szerepelt, ugyanis nem frissítették a döntés óta.
A cikkeket továbbra is előhozta a Google mindannyiszor, ha az orvos nevére kerestek, természetesen az orvos tudomására jutott, hogy emiatt több lehetséges betegben is előítéletek alakultak ki vele szemben, vagyis hátrányosan érintette a dolog -írja az Index.
De hiába kérvényezte a sebész a Google-nél, illetve a holland adatvédelmi hatóságnál a találatok eltávolítását, ezt ők nem tették meg.
Arra hivatkoztak, hogy az orvos továbbra is csak feltételesen praktizálhat, ezért az információ még mindig fontos a betegek számára.
Az orvos szerint nem releváns információ az ő feltételes praktizálása, ezért beperelte a Google-t, amit meg is nyert. Feltételezhetően ez az első olyan bírósági döntés a világon, amikor egy orvosi gondatlansági esetben a doktor javára döntöttek az Európai Bíróság 2014-ben hozott jog a felejtésre döntése értelmében.
Az per már tavaly nyáron végett ért, csak most hozták nyilvánosságra. A doktor ügyvédje azóta már egy tucat másik orvosról szóló Google-találatok eltávolítását is kérvényezte. Mondjuk ők kisebb vétségeket követtek el, és ezek miatt szerepeltek a feketelistákon. A Google csak az esetek felében tett eleget a kérelmeknek.