Krónika

Egy hónapon belül kiadják a gyilkos román orvost

Huszonnégy órás hajsza után egy kolozsvári panzióban fogták el a tettest – Orvosi titkokat szivárogtatott ki az indiszkrét mentős

Elfogadta a kolozsvári ítélőtábla pénteken a magyar hatóságok kiadatási kérelmét, amelyben annak a román orvosnak az átadását kérték, akit a halálos kimenetelű szerdai nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsítanak.

Csupán egy napig tudott elrejtőzni az a román főorvos, aki lelőtt egy nyíregyházi házaspárt, mert reménytelenül szerelmes volt a nőbe. A férfi, miután belépett a házba, lelőtte a nőt, majd a férjét is, aki a különös hangok miatt futott le az emeletről. A férfi, akit életveszélyes sérülésekkel kórházban ápolnak, rátalálásakor közölte a gyilkos nevét, sőt azt is, hogy a főorvos halk hangon azt mondta, hogy meghalsz, mielőtt meghúzta a ravaszt. A pár egyik gyereke kifutott az utcára, ahol kétségbeesve kért segítséget.

Az 54 éves S. Dant Sátoraljaújhelyen, ahol a kórházban dolgozott tüdőgyógyászként, jó orvosnak tartották, de magánemberként legtöbbször agresszív és kötekedő volt. A gyilkosság után sikerült megszöknie, menekülését azonban több közlekedésbiztonsági kamera is rögzítette. Debrecenben gyorshajtás miatt meg is állították az egyenruhások, és helyszíni bírságot szabtak ki rá. Szerencséje volt, mert ekkor még nem azonosították a gyilkosság gyanúsítottjaként, ezért sem országos, sem nemzetközi elfogatóparancs nem volt ellene. Az orvost végül Romániában huszonnégy órás embervadászat után egy kolozsvári panzióban kapták el. Úgy tudni, a lelőtt asszony korábban együtt élt a férfival, de szakítottak, és a nő hétéves ikergyermekeivel együtt visszaköltözött a férjéhez. A román férfi – ő maga is két gyerek apja – ezt nem viselte el, zaklatni kezdte a nőt, s a féltékenység tragédiába torkollott.

Megbüntetik azt a mentőst, aki az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint orvosi titkokat szivárogtatott ki a sajtónak a nyíregyházi házaspárt ért fegyveres támadás ügyében.A mentős ugyanis másodállásban a helyi kórházban dolgozik.