Krónika

Egészségesebb életmód okostelefonnal

Elkészült a mobil egészségnapló és tájékoztató alkalmazás, vagyis a MeNTA, amelyet tegnap a Nemzeti Egészségügyi Informatikai Rendszer bevezetését támogató kiemelt program zárókonferenciáján mutattak be.

Az okostelefonra letölthető rendszer bárki számára elérhető, segíti az egészségtudatos életmód kialakítását, mivel naponta használható, ezen túl rendszeres kapcsolatot teremt az egyén és háziorvosa, orvosai között. Az alkalmazás elkészült, ám egyelőre nem letölthető, azonban az okostelefont használók körében várhatóan még november vége előtt elérhetővé válik.

Szintén tegnap mutatták be az úgynevezett ILKA-t is, amely egy új, internetalapú képzési rendszer az egészségügyben dolgozóknak konkrét tematikákkal, oktató programokkal. Surguta András, a projekt szakmai vezetője arról számolt be, hogy az egészségügyben dolgozók körében elérhető portál támogatja a teljes körű képzés-adminisztrációt, mintegy százötvenezer kollégához juttatja el az ismereteket, és elektronikus tananyagok egész sorát kínálja. Kijelentette, már most örömmel nyugtázható, hogy néhány hónap alatt több mint hatezren regisztráltak az oldalra, és látható módon „az ágazat elindult az elektronikus tudásátadás irányába”.