Krónika

Divat lett a téli gumi

A rendőrség ígéri: karácsony közeledtével szigorú büntetést kapnak azok, akik engedélynélkül a mozgássérülteknek fenntartott helyekre állnak gépjárműveikkel

Meglepően jó tapasztalatokat hozott az a közelmúltban végzett akció, amely a forgalomban közlekedő autók gumiabroncsainak állapotát vizsgálta. A rendőrség bejelentette: az év végéig kiemelten ellenőrzik a mozgássérültek parkolóhe­lyein megálló autókat.

A Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium által szervezett vizsgálat megállapította: az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy felét már felszerelték téli gumival. A közlekedési hatóság munkatársai a járási hivatalokkal együttműködve a Téli átállás elnevezésű országos akcióban november 8. és 10. között azt ellenőrizték, hogy a személyautókat és autóbuszokat megfelelően felkészítették-e a téli időjárási körülményekre. Az akcióban több mint négyezer személyszállító járművet vizsgáltak meg, de a szakembereknek mindössze hét esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük. A mintegy háromezer-négyszáz megvizsgált személyautó több mint felének üzemeltetői az akció idejére már téli abroncsra váltottak. Az időszaknak megfelelő gumi hiányán túl az összesen ellenőrzött négyezeregyszáz-harmincnyolc jármű mintegy ötödénél találtak kisebb-nagyobb egyéb hibát az ellenőrök. Százból öt járműnél az ablaktörlő gumi nem volt megfelelő, ennél kevesebbszer akadt kifogásolnivaló a gumiabroncsok műszaki állapotával kapcsolatban vagy a fagyálló elégtelen koncentrációja miatt.

A közlekedési hatóság munkatársai csaknem hétszázötven autóbuszt ellenőriztek a közutakon és a szolgáltatók telephelyein. A leg-gyakrabban előforduló mulasztás az ablaktörő kalapács hiánya volt, de ehhez hasonló nagyságrendben észlelték a járművek üléseinek elégtelen állapotát, nem megfelelő rögzítettségét vagy a biztonsági övek hibáját.

A rendőrség bejelentette: a karácsony közeledtével öt héten át fokozottan ellenőrzik és büntetik azokat az autósokat, akik gépkocsijukkal enegedély nélkül a mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyekre állnak be. Miután ez a szabálytalanság jellemzően a bevásárlóközpontok környékén fordul elő, ezért itt lehet számítani leginkább a rendőrség járőrözésére. A jogszabályok értelmében aki a feljogosító kártya nélkül használja a mozgássérült parkolóhelyet, az a helyszínen akár ötvenezer forintra, míg a szabálysértési eljárás esetén százezer forintra is büntethető.