Krónika

Brutális támadás két európai nagyvárosban

Két európai nagyvárosban is brutális támadás történt csütörtök este. Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi baltával több embert is megsebesített a németországi Düsseldorf főpályaudvarán.

A támadást a rendőrség ámokfutásként tartja számon, terroristaháttérre utaló adatokat nem tártak fel. Az első hírek szerint a támadásban hét ember sebesült meg, köztük egy tizenhárom éves lány. A sérültek állapota súlyos, de nem életveszélyes.

A svájci nagyvárosban, Bázelben két fegyveres lövöldözött egy kávézóban. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a két ismeretlen csütörtök este lépett be a Café 56 nevű belvárosi helyre, és tüzet nyitott a bent ülő vendégekre. Ketten azonnal életüket vesztették, egy harmadik vendég pedig súlyosan megsebesült, állapota válságos. A merénylőknek sikerült elmenekülniük. A hatóságok lezárták a környező utcákat, és egyelőre nem közöltek részleteket. Egy meg nem nevezett rendőrségi forrás azt mondta, hogy „helyi incidensről” van szó, amelynek semmi köze „az iszlamizmushoz vagy a terrorizmushoz”.